A mámor meghaló és feltámadó istene: Dionüszosz nyomában

2024. június 1. (szombat) 16.00
J.P.I. ROMKERT
A mámor meghaló és feltámadó istene: Dionüszosz nyomában
Ingyenes tárlatvezetés
Dionüszosz ábra
Ellentétben a kései ábrázolásokkal, ahol Bacchus-Dionüszosz rendre mint élveteg, kövérkés ifjonc, vagy mint szánnivaló, részeges alak jelenik meg, Exékiasz ivóedényén az istenalak férfias méltóságot sugároz: ahogy őt az archaikus és a klasszikus kor hellénjei látták. Dionüszosz kultusza keletről jött, akárcsak Apollóné – érdekes, hogy A tragédia születésében Nietzsche majd az ő ellentétpárjukból fogja levezetni az egész (görög) kultúrát. Zeusz és a thébai királylány, Szemelé gyermekeként, ám Zeusz combjából születik meg, sorsát ott kíséri a haragvó Héra alakja, ahogy borgőzös ünnepeit a szatírok, szilének, thürszoszos menádok eksztatikus, őrjöngő figurái. Mítoszának számtalan változatában a meghalás – mit meghalás: darabokra tépetés, üstben megfőzetés! – és a feltámadás, a természet megújhodásának és a halál legyőzésének motívuma mindenképp a középpontban áll. Legnagyobb előképe ezért az egyiptomi Ozirisz, ahogy ő is előképe annak, aki Tiberius uralkodás idején Jeruzsálemben keresztre feszíttetett és harmadnapra feltámadott. I. e. 186-ban kultuszát, a bacchanáliák államiságra veszélyesnek ítélt, orgiasztikus káoszát a józan római szenátorok hétezer hívő kivégzésével próbálták kordában tartani. Hogy aligha tartós sikerrel, arról többek közt azok az 1. századi, pompeii típusú falfestmények is tanúskodnak, amelyek egy Romkerthez közeli ásatáson kerültek elő: a képeken táncoló figurákat láthatunk, kezükben thürszosz-pálcákkal.
Tárlatvezető: Simon Gábor